Az otthoni wellness szakértője

A filagóriákról

Aki kertes házban él, szeretné kimaxolni az ehhez kapcsolódó előnyöket. Az udvaron töltendő időhöz – ami lehet családi vagy baráti összejövetel, beszélgetés, sütés-főzés – szükség van egy olyan térre vagy helyre, ahol kényelmesen el tudunk elhelyezkedni. Ehhez kitűnő választás lehet a kerti kiülő, más néven filagória vagy szaletli.

A szaletlik általában 8-10-12 személyesek (2-2,5-3 méter).

Az ülőfelület általában 50 cm személyenként. A padok az asztal két hosszanti oldalán helyezkednek el, de léteznek olyan kiülők is, amelynek a 2 rövidebb oldalán is van 1-1 ülőrésze. Ez a „pótszék” lehet beépített, amit az asztal tartóvázához rögzítenek, vagy lehet különálló is. A beépített szék a felfogatás miatt nem igazán kényelmes és a filagória is instabillá válik miatta. Általában csak egy kisebb súlyú nő vagy gyerek számára alkalmas a használata. Ezzel szemben a külön álló pótszék teljesen stabil, ráadásul mobil is, kívánság szerint bárhová elhelyezhető.

A kerti kiülő telepítéskor nem igényel rögzítést, viszont mindenképpen olyan helyre kell elhelyezni, ami vízszintes és idővel nem süllyed meg. Amire még érdemes figyelni a filagória elhelyezésekor, az az, hogy ezek általában 5×10 cm-es fából készült talppárnákon állnak. Ha sokáig érintkeznek nedves földdel vagy fűvel, idővel ezek a elkorhadhatnak. Érdemes műfűre vagy betonalapra helyezni a kiülőket!

A kerti kiülők tetőzetének fedésére nagyrészt nádat, lemezt vagy zsindelyt használnak.

Nézzük ezeket külön-külön!

Nádtetők: Általában 2 fajta nádtetőt használnak a kerti kiülőkhöz.

Az egyiknél 2-3 réteg nádszövetet raknak a tetőzetre. Ezek közé egy tetőfólia kerül, így kisebb az esély arra, hogy a tető beázik.

A másik fajtánál vastag nádfal kerül a tetőre. Ennek hátránya lehet, hogy ha nincs alászigetelve, akkor áteresztheti a vizet, valamint a rovarok, darazsak előszeretettel költöznek bele.

Zsindelytető:

Fajtái:

  • hódfarkú
  • méhsejtes
  • laminált
  • téglány

A zsindelytetőket sok helyen OSB lapra szerelik fel. Az OSB elég hamar átázik, vetemedik, elporlik és egyáltalán nem esztétikus.

Ha a zsindelyt lambériából készült tetőre rögzítik, sokkal tartósabb, strapabíróbb és nem utolsósorban esztétikusabb az eredmény.

Lemeztető:

2 fajta lemeztető létezik a cserepes és a trapézlemez.

Felhelyezésük, időtállóságuk, áruk szinte ugyanolyan. Valójában csak az esztétikája más a kétfajta lemeznek. Tetőlécekre kerül rögzítésre.

Sokan tartanak attól, hogy a lemez adottságai miatt esőben nagyon hangosan kopog és a meleget nagyon magába szívja a lemeztető, ettől azonban nem kell tartani, mert ezek a lemeztetők már úgy vannak kialakítva és rögzítve, hogy elnyelik a hangokat és nehezebben is melegszenek fel.

lemeztetős kerti kiülő, filagória, szaletli

Megosztás:

További bejegyzések:

Büszkék vagyunk! :)

Hadd dicsekedjünk el egy kicsit… mert van miért! Amikor elkezdtük a kültéri szaunák gyártását és a fürdődézsák forgalmazását, az volt az álmunk, hogy elhozzuk a tökéletes kikapcsolódást az otthonokba. Az, hogy a TV2 Trendmánia megkeresett bennünket és a műsorban bemutatkozhattunk, egy hatalmas mérföldkő és visszaigazolás nekünk! Köszönjük a lehetőséget a

FEBRUÁRI AKCIÓ LEÍRÁSA

1. Az akció szervezője Az akció szervezője: Bátor-Fa Kft.Székhely: 4343 Bátorliget, Vöröshadsereg u. 25.Adószám: 13686385-2-15(a továbbiakban: „Szervező”) 2. Az akció időtartama Az akció időtartama:2026. február 12. – 2026. február 28. 23:59 Az akció a Szervező Facebook és Instagram felületein, valamint webes kommunikációján keresztül kerül meghirdetésre. 3. A részvétel feltételei Az

Nevünk és elérhetőségünk megváltozott!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen a változás fejlődéssel járt együtt! Lezárult egy fejezet a munkánkban, és most egy új korszak kezdődik! Az elmúlt évek során rengeteget fejlődtünk, „kinőttük” a kezdeti kereteinket, és ez a változás most névváltoztatásban is testet ölt. Kezdetben csak kerti padok forgalmazásával

A jakuzzik masszázsfunkciójáról

A jakuzzik masszázsfunkciójáról A jakuzzik masszázsfunkciója a hidromasszázs alapelvén működik, amely víz és levegő keverékének áramlásával biztosítja a test ellazítását. Ez nemcsak luxusérzetet nyújt, hanem számos jótékony hatással is bír a fizikai és mentális egészségre. A jakuzzi masszázsfunkciója nem csupán egy kellemes kényeztetés, hanem komoly egészségügyi előnyökkel járó élmény is.